AKTIV zárás a Németh Lászlóban
 

AKTIV zárás a Németh Lászlóban

2013.03.26. 19:48
Az AKTIV tavaszi versenysorozatának utolsó iskolai fordulójának a Németh László Általános Iskola adott otthont. 1-6 évfolyamon 3-3 csapat versenyzett a városi döntő még kiadó helyeiért. A Németh Lászlósok minden évben esélyesei a versenysorozatnak, és a  ügyességüket elnézve idén sem lesz könnyű dolga azoknak, akik előttük szeretnének végezni.
 
A "Tornádó" (2/a), a "Szupercsapat" (2/b) és a "Villám csapat" (2/c) versenyével indult a reggel, ahol az első 3 versenyszám megnyerésével behozhatatlan előnyre tett szert az A-sok nyolcfős váltója. Az utolsó két versenyszámon a B-sek és a C-sek osztoztak, így a végső győzelem a Tornádóké lett.
 
Míg a másodikasok egymással és a gyakorlatokkal voltak elfoglalva, addig a legkisebbek a pálya mellett lesték el a trükköket. Ez legjobban az 1/b "Villámok"-nak sikerült, 100%-osteljesítménnyel minden versenyszámot megnyerve jutottak a döntőbe. A második helyért viszont ritkán látható szoros közdelem alakult ki: az 1/a Szerencse csapat" és az 1/c "Gepárdok" holtversenyben a 2. helyen végeztek, ami 5 versenyszám után igen ritkán fordul elő. Ősszel ismét összecsapnak, és eldöntik, ki a jobb.
 
Az 2/a és 1/b után  a "Bumeráng" csapat egalizálta az osztályok közötti versenyt, győzelmet szerezve a C-seknek. A lökés kivételével minden versenyszámot megnyertek, így nem sok esélyt adtak a 3/b-s "Pumák"-nak és a 3/a-s "Fürgelábak"-nak.
 
Negyedik évfolyamon viszont nagyon szoros volt a verseny. Sokszor láttuk már, hogy holtverseny alakult ki az utolsó versenyszám előtt, és mindannyiszor a lökés döntött a döntőbe jutásról.  Erőre és technikára valamint kiegyensúlyozott csapatteljesítményre és jó átlagra van szükség a győzelemhez. Mindhárom csapat 8 ponttal vette kezébe a medicinlabdát. A legkisebb és a legnagyobb dobás összege a 4/b "Sólymok" csapatának lett a legnagyobb, így övék lett az első hely a 4/a "8 Villám" és a 4/c "Ügyes Füles" csapatok előtt.
 
A felsősök is sokat gyakoroltak. Látszott is az eredményeken, de a kiegyensúlyozott teljesítmény ebben a sorozatban aranyat ér. Az aranyat az 5/b "Csipet Csapat" nyakába akasztották ma, az ezüstöt az 5/c "Lóerő", a bronzot az 5/a "Viperák" kapták.
 
Valamivel szorosabb volt a végeredmény a hatodikosoknál, ahol az ABC betűinek sorrendje az osztályok sorrendjét is jelentette. Az élen a "Villámok", második helyen a "Rózsaszín Párducok" harmadikon a "Comódói Sárkányok" végeztek.
 
Az utolsó fordulóval kialakult az április 13-i városi döntő teljes mezőnye. A 8 iskolai forduló ismét nagyon izgalmas finálét jósol a Köfém Csarnokban.
 
 
 
>>> EREDMÉNYEK <<<

>>> FOTÓK <<<