"Rosszcsontok" (2/b), "Gepárdok" (2/a) és "Győztes Kölykök" (2/c). Ezzel a sorrenddel kezdtek a második évfolyamosok a Széna Téren. Végig szoros volt a verseny, ahogy már megszokhattuk az eddigi fordulók során ezúttal is a medicinlabda lökés került a fókuszba. Van, hogy csak centik döntenek, és mind a 8 csapattag erejére szükség van, mivel a legkisebb és a legnagyobb dobást mérik le a rendezők. Ma a Rosszcsontok voltak az ügyesebbek.
A másik dobószám, a kislabda hajítás is sok gyakorlást igényel. A habszivacs kockákat nem elég eltalálni ahhoz, hogy lebillenjenek az oszlopról. Egy erős és pontos dobás akár 3 pontot érhet a csapat számára. A kislabda hajítás specialistái a mai napon az 1/c "ARAK csapat" kisdiákjai voltak. Mivel azonban a többi versenyszámban nem tudtak nyerni így be kellett érniük a harmadik hellyel. A döntőbe az 1/b "Villám Gepárdok" nyolcasa jutott, megelőzve az A osztály "Villám Tigriseit".
A harmadik évfolyamosok már igazán profi AKTIV-osnak mondhatják magukat. Remek gát és váltási technikájukra még a verseny rendezői is elismerően bólintottak. Szinte hibátlan teljesítménnyel a döntő biztos részvevője a "Csipet Csapat" (3/b). Második a "Gyalogkakukk" (3/a). Harmadikak a "Párducok" (3/c).
Negyedik évfolyamon a 4/c osztály - megismételve tavalyi teljesítményét - pontveszteség nélkül jutott tovább, míg második helyen nagy csatában a 4/a végzett a 4/b előtt.
Nehezen bírt egymással az 5/a "Villám Törpök" és az 5/b "Futó rózsák", egy pont lett a végén a törpök előnye, míg hatodik évfolyamon a B-A-C sorrend alakult ki az öt versenyszám után.