A bevezetőben leírtakat semmiképp nem lehet túlzásnak nevezni. Ha valaki rápillant a verseny jegyzőkönyvére, láthatja, hogy milyen változatos és szoros versenyeknek lehettek szemtanúi a pálya mellett szurkolók.
Az ötödik osztályok versenyével kezdődött a reggel. Az "Arany Csapat" (5/b) és a "Matek Zsenik" (5/a) csapata között minimális volt a különbség. Az ugrás és dobás jobban ment a "Zseniknek" így ők szerezték meg a győzelmet. Csalóka az "Arany Á-szok" hátránya. Végig komoly küzdelemre kényszerítették az évfolyamtársakat, ám az 5/a-s stafétának most be kellett érni a harmadik hellyel.
Az őket követő a hatodik évfolyam versenye is hasonlóan izgalmas versenyt hozott. Elsősorban a kiváló ugró és dobó teljesítményének köszönhetően a 6/c "Buci Maci" nyolcasa örülhetett a végső győzelemnek. Egyetlen ponttal gyűjtött kevesebbet a "Fürge Lábak" névre keresztelt 6/a váltó. A "Joda Master" (6/b) csapata a két futószám után még az élen állt, de a végén be kellett érniük a harmadik hellyel.
Ezt követően megnőtt az eddig sem jelentéktelen nyüzsgés a pálya mellett. Az alsósok versenyei egyszerre 5! pályán folytak, természetesen az évfolyamokat külön értékelve.
Először a legfiatalabbak álltak a rajtvonal mögé. A "Törperős" (1/a) és a "Ficánka" (1/b) öt szám után holtversenyben állt az első helyen. A látványos kislabda hajítás döntött a két csapat között az A-sok javára. Harmadik helyen végzett a végig nagyon erős 1/c "Turbó Csigák" csapata. A melettük lévő pályákon a két 2. osztály: az 2/a "Gyalogkakukk" és a 2/b "Villám" csapott össze. Talán a versenynap egyik legsimább győzelmét aratva a Villámok képviselhetik az iskolát a döntőben.
Befejezésül a harmadik és a negyedik osztályok léptek pályára. A 3/a "Űrmalacok" és a 3/b "Futóbolondok" versenyét egyetlen pont döntötte el az "Űrmalacok" javára. Nevükhöz méltóan szerepeltek a 4/b osztály "Szuper Aktiv" csapatának versenyzői, nagy fölénnyel győzték le a második helyért nagy csatát vívó "Villámcsapás"-t (4/a) és az "Aranycsapat"-ot (4/c).
A versenyről készült összefoglalót 2011. március 19-én (szombaton) este 20:15-től sugározza a Fehérvár TV.