Újra AKTIV a Vörösmartyban!
2010.09.23. 14:37
Második alkalommal látogatott el az AKTIV versenysorozat a Vörösmarty Mihály Általános iskolába. Sok ismerős csapat próbálta megismételni vagy akár felülmúlni a tavaszi eredményét. A "kis" elsősök a Vörösmartyban is ügyesen birkóztak meg a számukra még ismeretlen versenyszámokkal, a nagyobbak küzdelme viszont aránylag "sima" győzelmeket hozott.
A tervezettől eltérően nem a legkisebbek, hanem a legnagyobbak kezdték a versenyeket, így a már a pálya mellett álló első és második osztályosok rutinos versenyzőktől leshették el a fortélyokat. A felsősök versenyében az 5/C "Vörös Villámok" csapata a tavaszihoz hasonlóan most is minden versenyszámban magabiztosan győzött. A "Piros Kék Ördögök" is megőrizték tavaszi formájukat, most is felülmúlták a 6/C "Stars" nyolcasát.
Következtek a fiatalok! Az 1-2 évfolyamosok két-két osztálya közül az 1/C-s "Vadmacskák" kislabda dobásban egyetlen találattal döntötték el maguk javára az amúgy végig izgalmas versenyt, így az "Apró Villámok"-nak be kellett érni a második hellyel. A másodikasok versenyében szintén a C-sek voltak a jobbak.
Befejezésül a harmadik és negyedik évfolyamosok léptek pályára, a 3/A olykor a negyedikeseket is felülmúlva előzték meg a C osztály "Fekete Villám" nevű csapatát. A "Főnix" nyolcfős váltója idén is jobbnak bizonyult a 4/C amúgy "Fantasztikus Nyolcas"-ánál.
A versenyen készült képek a galériában tekinthetők meg, az eredményekért kattintson ide.